2005. 12. 20.

A Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében Budapest XVI. Kerületének önkormányzata 891millió forintot nyert el vissza nem térítendő támogatásként, amelyről a szerződést 2005. december 20-án írta alá Dr. Szabó Lajos Mátyás, a kerület polgármestere és Csanádi Ágnes, a VÁTI Kht. vezérigazgatója. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Bene Dániel, a ROP IH vezetője is.
2005. 12. 19.
Az Országgyűlés 2005. december 19-i ülésnapján elfogadta az Országos Területfejlesztési Koncepcióról szóló Országgyűlési Határozatot.
2005. 12. 19.

TÁJÉKOZTATÁS a ROP3.4.2. program képzési költségtérítésének felfüggesztéséről
2005. 12. 15.

TÁJÉKOZTATÁS a ROP3.1.2. programban képzésre jelentkezőknek
a 30 napos jelentkezési határidő átmeneti módosulásáról
2005. 12. 09.

Halászi és Darnózseli önkormányzatai a Regionális Operatív Program keretében elnyert támogatás segítségével fejleszthették tovább a szigetközi kerékpárutat. A két település között most elkészült 8 km-es szakasz ünnepélyes átadására 2005. december 9-én került sor Pál Béla politikai államtitkár, Galovicz Mihály, a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője, valamint Majthényi Tamás, Halászi és Fazekas Zoltán, Darnózseli polgármestereinek jelenlétében.
2005. 12. 09.

A Magyarország-Ausztria "Határon átnyúló turizmusfejlesztési hálózatok" támogatási konstrukció keretében 2005. december 9-én Iváncon került sor az első turisztikai beruházás átadására. A községi önkormányzat 35 millió forintot nyert el a falusi turizmus fejlesztésére. Az ünnepségen részt vett Gyarmati Tiborné polgármester és a VÁTI Kht. részéről Galovicz Mihály ügyvezető.
2005. 12. 01.

A 2002-2003. évi területfejlesztési Phare programból elnyert támogatás segítségével folytatódott Hatvanban a Grassalkovich kastély rekonstrukciója és korzó épült a főtéren. A "Kastély-Korzó" beruházás ünnepélyes átadására 2005. december 1-jén került sor Dr. Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjének, Galovicz Mihály a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetőjének részvételével.
2005. 11. 28.

Újabb fontos állomásához érkezett a Regionális Fejlesztés Operatív Program közel 2 milliárd forint keretösszegű központi képzési programja, amely régióspecifikus szakmai továbbképzések és szakképzések támogatását teszi lehetővé vállalkozások alkalmazottai és önfoglalkoztatók részére. A program keretében 2005. november 28-án ünnepélyes eredményhirdetésen tették közzé azoknak a képzőintézményeknek a nevét, akiknek képzéseit elfogadta a szakmai bíráló testület. Az eredményhirdetésen részt vett dr. Kolber István tárca nélküli miniszter, a képzőintézményeknek az emléklapokat Csanádi Ágnes, a VÁTI Kht. vezérigazgatója és Bene Dániel, a ROP Irányító Hatóság vezetője adták át.
2005. 11. 24.
Az Európai Unió INTERREG III C közösségi kezdeményezése keretében folyó ESPON (Európai Tervezési Megfigyelő Hálózat) 2006 Program célja a területi fejlesztési politika megalapozása az Unió, a tagországok és a régiók szintjén egyaránt, valamint az európai szintű tudományos kutatási hálózat létrehozása a területfejlesztés témakörében. A 2002-ben indult program további új projektek kidolgozására készít elő pályázatokat.
2005. 11. 18.

A 2001. évi Phare program keretében meghirdetett Termálfürdő- és konferenciaturizmus-fejlesztés Észak-Magyarországon c. program kiemelt beruházásai közé tartozott Miskolc-Tapolcán a barlangfürdő fejlesztése. A fürdő új és felújított részlegeinek ünnepélyes átadására 2005. november 18-án került sor.
2005. 11. 17.

Nemesgulács Község Önkormányzata "Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése Nemesgulács községben" c. pályázatával 156 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Regionális Fejlesztés Operatív Programban keretében. A Közép-Dunántúli Régió nyertes ROP pályázatának szerződéskötésére 2005. november 17-én Nemesgulácson került sor. A támogatásról szóló szerződést Wildhoffer Józsefné Nemesgulács Község polgármestere és Csanádi Ágnes a VÁTI Kht. vezérigazgatója írták alá.
2005. 11. 17.

Az EUROSTAT nemrég nyitotta meg
"Portrait of Regions" nevű weboldalát, amely megkísérli, hogy informatív és összehasonlítható áttekintést adjon a sokszínű európai régiókról. A felhasználó térképpel, vagy közvetlen kereséssel választhatja ki a régiót, számos tematikus földrajzi, gazdasági és demográfiai leírás közül válogathat.
2005. 11. 04.

A 2001. évi Magyarország-Ausztria Phare határon átnyúló együttműködési program támogatásával befejeződött Csörötnek és térsége szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése. Az ünnepélyes átadásra 2005. november 4-én került sor Kiss Péter miniszter részvételével. A fejlesztéshez a Phare CBC program közel 1,25 millió euróval járult hozzá.
2005. 10. 27.

Vép község határában adták át azt a 600 kW energiát termelő szélerőművet, amelyhez a Szélerő Vép Energiatermelő Kht. 215 millió forintos támogatást nyert a 2002. évi Magyarország-Ausztria Phare CBC program "Határon átnyúló környezeti infrastruktúrák fejlesztése" pályázatkeretében. Az átadási ünnepségen részt vett Dr. Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, Markó Péter a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Varga Gyula Vép Nagyközség polgármestere és Galovicz Mihály, a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője
2005. 10. 27.

Az osztrák határ menti Pornóapáti községben megépült az ország első biomassza falufűtőműve, A megújuló energiaforrás hasznosítására alapuló fejlesztést a 2002. évi Magyarország-Ausztria Phare CBC program 220 millió forinttal (900 ezer euróval) támogatta. Az átadás alkalmával a projektben résztvevők konferenciát tartottak a megújuló energiaforrás alkalmazásáról, az osztrák és magyar tapasztalatokról. Az átadáson jelen volt Dr. Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, Purker Walter Pornóapáti és a projektben együttműködő osztrák partnere, Temmel Walter, Bildein polgármestere és Galovicz Mihály a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője.
A településen ezzel egyidőben elkészült a szintén Phare CBC támogatást elnyert modern szennyvíztisztítótelep és csatornahálózat.
2005. 10. 20.

A Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletével együttműködésben 2005. október 20-án Társaságunk információs napot szervezett Brüsszelben tevékenységünk bemutatására. A tájékoztatón európai régiók képviselői és az Európai Bizottság főigazgatóságainak munkatársai voltak jelen.
A VÁTI Kht. több évtizedes szakmai múlttal rendelkezik, amelyek nemzetközi kapcsolatrendszerünket is jelentősen gazdagították. Az elmúlt években kiemelt szerepet töltöttünk be az előcsatlakozási Phare alapok és a határ menti programok kezelésében, a magyarországi területfejlesztési intézményrendszer európai uniós követelményeknek megfelelő kialakításában.
2005. 10. 19.

A Regionális Fejlesztés Operatív Program támogatásával közel egy éve, tavaly novemberben kezdhette meg a Pécs/Sopianae Örökség Kht. annak a nagyszabású projektnek a megvalósítását, amelynek keretében folytathatják a pécsi IV. századi ókeresztény temető emlékeinek feltárását és bemutatását. A ROP 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a "Pécs világöröksége, turisztikai vonzerő fejlesztése" c. pályázathoz az Európa Terv keretében. Az ásatások során különleges leleteket tárnak fel a régészek, október 19-én a helyszínen tartott bejárással számoltak be a szakemberek a projekt előrehaladásáról.
2005. 10. 12.

A magyar-osztrák és a magyar-szlovén határtérségben az utolsó Phare CBC program indító eseményét tartották meg 2005. október 12-én Szombathelyen, ahol 50 kedvezményezett vehette át támogatási szerződését. A projektek összességében 1,8 millió euró támogatást fordíthatnak helyi fejlesztésekre az elkövetekző max. egy évben. Az ünnepségen részt vett Dr. Sarudi Csaba, az Országos Területfejlesztési Hivatal elnöke, Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Galovicz Mihály a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője.
2005. 10. 07.

Nagykanizsa mintegy 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert barnamezős fejlesztésre, valamint útépítésre az Európai Unió társfinanszírozásában, az Európa Terv keretében. A Nyugat-Dunántúli Régió nyertes Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) pályázatainak ünnepélyes szerződéskötésére 2005. október 7-én kerül sor. A támogatásról szóló szerződéseket Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adja át a pályázó Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának.
2005. 10. 06.

Ez év novemberében befejeződik a Magyar-Osztrák Phare Határ menti Együttműködési Program 2002. évi Közös Kisprojekt Alapja. A program keretében a magyar-osztrák határrégióban magyar oldalon 32 projekt jutott összességében több, mint 1,2 millió euró támogatáshoz határ menti együttműködési kezdeményezések megvalósítására. Az eredmények és tapasztalatok összegzésére és értékelésére kerül sor a 2005. október 6-án Sopronban megrendezendő programzáró konferencián.
2005. 10. 04.

Fennállásunk 55. évfordulóját ünnepelte társaságunk, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. október 4-én. Az eseményen egykori és jelenlegi munkatársak, vezetők segítségével elevenítettük fel az eltelt több mint félévszázad szakmai útját, emlékezetes pillanatait és eredményeit. A VÁTI Kht. jelenlegi szerepéről, képességeiről alkothattak képet a meghívottak, közöttük a területfejlesztési és urbanisztikai szakterület elismert személyiségei, képviselői, támogatói és kedvezményezettjei. A születésnap egyben alkalmat adott áttekinteni az ország terület-, térség- és településfejlesztési helyzetét, feladatait és a jövőbeli kihívásokat.
A jeles ünnepen Dr. Kolber István, regionális fejlesztésért, felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter köszöntette társaságunkat és a vendégeket. Az est emlékezetes pillanataként az elmúlt évtizedek három vezérigazgatója együtt vágta fel a VÁTI születésnapi tortáját.
2005. 09. 21.
Az építészet és a településrendezés hónapja az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal együttműködésével kerül megrendezésre.
2005. 09. 21.
A Kolber István miniszter úr részvételével szeptember 13-án megtartott, a Dokumentációs Központ Vizuális, Urbanisztikai és Építészeti Kultúra Házává történő fejlesztését célzó kezdeményezés bejelentéséről a sajtó eddig a következő híradásokat tette közzé. Népszava, Octogon.
2005. 09. 15.

A 2002-2003. évi területfejlesztési Phare program első projektjének átadására került sor szeptember 15-én Hajdúszoboszlón. A fejlesztés keretében az alacsony komfortfokozatú szanatóriumot Gyógyturisztikai Központtá alakították át. Az ünnepségen részt vett Somogyi Zoltán a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke, Galovicz Mihály a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője és dr. Sóvágó László Hajdúszoboszló polgármestere.
2005. 09. 14.

Ez év októberében befejeződik a Magyar-Szlovén Phare Határ menti Együttműködési Program 2002. évi Közös Kisprojektek Alapja. A program keretében a magyar-szlovén határrégióban magyar oldalon 9, a szlovén részen 19 projekt jutott támogatáshoz határ menti együttműködési kezdeményezések megvalósítására. Az eredmények és tapasztalatok összegzésére és értékelésére kerül sor a 2005. szeptember 14-én Szlovéniában, Rakican-ban a szlovén partnerekkel közösen megrendezendő programzáró konferencián.
2005. 09. 13.

Elképzelés és tanulmányterv már van, és az összefogás is körvonalazódik az elsősorban építészeti értékeinket őrző Dokumentációs Központ és az annak helyet adó, a Budafoki úton található több mint 10 ezer m2 alapterületű rossz állapotban lévő épület rendbehozatalára és hasznosítására. A Vizuális, Urbanisztikai és Építészeti Kultúra Háza (VUÉK Ház) koncepciójának bemutatására, megvitatására és a partnerségi program indítására 2005. szeptember 13-án került sor az egykori dohánygyári telepen álló épületben elsősorban az építész, településtervezési és építésügyi szakma, a kerületi önkormányzat vezetői körében. A fejlesztés kezdeményezője Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.
2005. 09. 08.

Konferenciával zárul a Magyar-Román Phare Határ menti Együttműködési Program 2002. évi Közös Kisprojektek Alapja. A magyar-román határrégióban 7 projekt használhatott fel közel 323000 eurós kiegészítő támogatást határ menti együttműködési kezdeményezéseinek megvalósításához egy reallokációnak köszönhetoen. A megvalósult projektek eredményeit a kedvezményezettek részvételével 2005. szeptember 8-án Szegeden értékelik.
2005. 08. 31.

A horvát-magyar határszakaszon az első európai uniós társfinanszírozású kiemelt projekt a "Miroslav Krlea" Horvát-Magyar Oktatási Központ létrehozása volt. Ünnepélyes tanévnyitó keretében 2005. augusztus 31-én adták át az intézmény most elkészült részeit, az aulát és a kollégiumot. Az átadáson részt vett dr. Toller László Pécs polgármestere és Galovicz Mihály programengedélyező ügyvezető.
2005. 08. 29.

Székesfehérvár 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert turisztikai fejlesztésre az Európai Unió társfinanszírozásában, az Európa Terv keretében. A Közép-Dunántúli Régió nyertes Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) pályázatának ünnepélyes szerződéskötésére 2005. augusztus 29-én kerül sor. A támogatásról szóló szerződést Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adja át a pályázó Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának.
2005. 08. 25.

A rendelkezésre álló pénzügyi és szakmai keretek teljes mértékű kihasználásával zárul 2005 augusztusában az "e-kereskedelem a versenyképes kis- és középvállalkozásokért" elnevezésű program. A 2004 elején indult program keretében összességében több mint 900 kis- és középvállalkozás, egyéni vállalkozó számára nyílt lehetőség alap- és gyakorlati ismereteket szerezni az elektronikus kereskedelemről, az elektronikus üzletről és ezek működéséről. Továbbá létrejött egy portál, amely a program folytatásaként segíti a vállalkozókat. A program eredményeit összegező zárókonferenciára 2005. augusztus 25-én került sor a Helia Hotelben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. vezetői és a KPMG által vezetett konzorcium tagjai és a kkv-k részvételével.
2005. 08. 24.

Gyomaendrőd, Örkény, Dombóvár, Nagysáp, Szabolcsbáka, Báta, Karád. Közös jellemzőjük, hogy a szeptemberben induló új tanévben megújult, megszépült és korszerűen felszerelt iskolák, óvodák fogadják e településeken a diákokat, gyermekeket. Egyben ezek az elsőként befejezett beruházások az Európa Terv keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló Regionális Fejlesztési Operatív Programban.
2005. 08. 11.

A Heves megyei Egerszalók község több mint 580 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert turisztikai fejlesztésre az Európai Unió társfinanszírozásában, az Európa Terv keretében. Az Észak-Magyarországi Régió nyertes Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) pályázatának ünnepélyes szerződéskötésére 2005. augusztus 11-én kerül sor Egerszalókon. A támogatásról szóló szerződést Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adja át Egerszalók Önkormányzatának.
2005. 08. 11.

A 2001-es területfejlesztési Phare programban 4 millió euró támogatás használható fel termálfürdő- és konferenciaturizmus-fejlesztésre Észak-Magyarországon. A program egyik kiemelt beruházása az egri termálfürdő fejlesztése, melynek keretében megújult és élményelemekkel bővült a melegvizes gyógymedence, rekreációs központ, strandfoci- és strandröplabda-pálya létesült. Az ünnepélyes átadásra 2005. augusztus 11-én kerül sor, amelyen részt vesz dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős miniszter és Nagy Imre Eger polgármestere.
2005. 08. 09.
Tisztelt Ügyfelünk!
A folyamatos munkavégzés és az Ön munkájának támogatása érdekében új és egységes ügyfélfogadási rendszert vezetünk be 2005. augusztus 8-tól a VÁTI Kht. minden képviseletén és a programvégrehajtással foglalkozó ügyfélfogadó irodáiban.
A telefonos és személyes ügyintézés időpontja:
hétfőtől-csütörtökig munkanapokon 13.00 - 16.00 óra között.
Munkatársaink ezen időszakban kiemelten a projektek kedvezményezettjeinek rendelkezésére állnak. Ily módon hatékonyabbá válik az információs és tanácsadási szolgáltatás, gyorsabb lesz a kérdések megválaszolása, az egyes ügyek elintézése.
A munkaidő további részében a képviseletek a helyszíni ellenőrzéseket és a programok lebonyolításához szükséges adminisztratív feladatokat végzik el, illetve intézményi partnereinket és szakértőinket fogadják.
Köszönjük együttműködését.
2005. 07. 25.

A Magyarország-Ausztria Phare CBC 2002 program támogatásával valósították meg azt a szélerőművet, amelyet július 25-én adtak át a nyugat-dunántúli Újrónafő település határában. A szélerőmű tiszta, környezetbarát energiát állít elő, új típusú rotor lapátja a korábbiaknál csendesebb és hosszabb élettartamú. A beruházás 608.137 euró, azaz közel 150 millió forint Phare támogatást kapott. A szélerőművet dr. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter adta át.
2005. 07. 14.

Celldömölk Város Önkormányzata a város volt ipari területének rehabilitációjára nyert el vissza nem térítendő támogatást a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) keretében, amelyről a támogatási szerződést 2005. július 14-én írták alá a polgármesteri hivatalban.
2005. 07. 13.

Salgótarján Megyei Jogú Város közel 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a helyi tömegközlekedés fejlesztésére a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) keretében. Az erről szóló támogatási szerződést 2005. július 13-án írták alá.