A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztálya pályázatot hirdetett, melynek lebonyolításában a VÁTI Magyar Regionális és Urbanisztikai Kht. is részt vesz. A pályázaton az építészeti örökség helyi védelme a cél és példaszerű helyreállításokat díjaz a szakértőkből álló Bizottság.

A Közép-Magyarországi Operatív Program "Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása" pályázati kiírása 2007. május 7-én jelent meg. A VÁTI Kht., mint közreműködő szervezet egész napos információs napot szervez a pályázók részére.
Időpont: június 7. csütörtök és június 12. kedd 11 órai kezdettel
Helyszín: VÁTI Kht. (1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.)

A három Phare-szervezet, az ESZA Kht., a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egysége és a VÁTI Kht., szakmai konferenciával és Phare Gála rendezvénnyel, valamint egy Phare könyv kiadásával zárja le a több mint 15 éves időszakot.

Bólyon újjáépült az egykori malom és környéke. A munkálatok során megőrizték az épület műemléki homlokzatát, belseje azonban teljesen átalakult. A fejlesztést a 2003. évi területfejlesztési Phare program 150 millió forinttal támogatta.

Szeptember 14-16. között rendezték meg első alkalommal a REevolutio 2006 Fejlesztési és Befektetési Kiállítást, Projekt Vásárt és Pályázati Fórumot Budapest belvárosában. Az eseményen résztvevő 39 kiállító mintegy 35 milliárd euró értékben mutatott be projektötleteket. A VÁTI Kht. standjánál a Virtuális Urbanisztikai és Építészeti Kultúra Házról (VUÉK Ház), ROP képzési programokról és az Interreg pályázatokról, továbbá az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerről, lehetett információkhoz jutni.

Bentlakásos idősek otthonát alakítottak ki egy régi laktanya épületében, Tolnán. Megépült a terület elérését megkönnyítő közút és a laktanyát megkerülő kerékpárút. A fejlesztéshez a 2003. évi regionális Phare program nyújtott támogatást.

A VÁTI Kht. jelen közlemény megjelenésével egyidejűleg feloldja - a 2006. június 28-án határozatlan időre felfüggesztett - ROP312/C/2005/003 hivatkozási számú felhívás - felfüggesztését.

A ROP312/C/2005/003 hivatkozási számon 2006. március 8-án közzétett felhívás hatályát a VÁTI Kht. 2006. június 28-án határozatlan időre felfüggeszti. A felfüggesztés visszavonásáig további jelentkezések benyújtására és regisztrációra nincs mód.